Biros Péter Hivatalos Honlapja
A 13-as
     
Klub
     
\\\\Chat\\\\
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Vissza

KEZDŐLAP

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
EB 2010. (ZÁGRÁB)
EB 2010. (ZÁGRÁB) : Repülőrajt helyett hangtompító

Repülőrajt helyett hangtompító

Portugalete: 1. nap
Két góllal kaptunk ki Kovács István fiaitól.
Biros Péter
a mérkőzésen két találatot szerzett.


A mérkőzésről:

Ezúttal Nagy Viktor, Bárány Attila és Bátori Bence nem húzott sapkát.
A kapunkban Szécsi Zoli tempózott.

A nemzetközi torna első mérkőzése döcögősen indult, az utolsó negyedben pedig horrorisztikussá vált.


Fotó: vlv.hu

Az első negyed végén Kis Gábor gólja után Georgescu és Negrean találatával még csak 2:1-re vezettek a románok.

A félidőre 4:4-el fordulhattunk. Radu lőtte válogatottja 3. találatát, majd Biros duplája következett. Először ötösből, majd előnyből mattolta a kapust. A hátralévő percekben Vámos és Ghiban találtak be.


Fotó:vlv.hu

A harmadik negyedben Kis Gábor és Hárai fórból vette be a kaput, így egy rövid időre megtörtük keleti szomszédainkat. Sajnos Radu és Diaconu résen volt, így felzárkóztak, végül pedig 6:6-ról kezdhettük az utolsó negyedet.

A negyedik negyed elején úgy tűnt, mintha nem a magyar válogatott lenne a medencében. Először Matei, majd Diaconu, végül pedig Ghiban talált be. Hosnyánszky ugyan szépített, de Iosep találatával ismét közte három volt a különbség. A nyolcadik magyar gól kettőre csökkentette a különbséget. Ez végül a mérkőzés végéig megmaradt. Hiába kozmetikázott Madaras és Szivós, Ghiban végül meglőtte csapata 11. találatát.


Statisztika:(vlv.hu)
MAGYARORSZÁG-ROMÁNIA 9:11 (1:2, 3:2, 2:2, 3:5)
Portugalete, v.: Stampalija, Csirics
Magyarország: Szécsi - Török, Madaras 1, Varga Dénes, Bundschuh, Hosnyánszky 1, Vámos 1, Szivós 1, Varga Dániel, Biros 2, Kis G. 2, Hárai 1. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Románia: Stoenescu - Radu 2, Negrean 1, Diaconu 2, Iosep 1, Popoviciu, Chiovenu, Matei 1, Goanta, Ghiban 3, Georgescu 1, Kádár. Szövetségi kapitány: Kovács István


Spanyolország-Montenegró 4:11

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
     
Vezérfonal

"Aki nagyon messziről indul, az nagyon messzire mehet. Mert van egy olyan belső hajtóereje..."

/Kemény Ferenc/

     
Sport-történelem
     
Válogatott
     

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG